Encsencs község az Észak-alföldi Régió Dél-Kelet Nyírségi települése, mely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nyírbátor-Nyírábrány útvonaltól 2 kilométerre nyugati irányban, a Nyírségre jellemzõ homokdombok között található. A település területe 3191 ha, lakosságszáma 1956 fő.
Nyíregyházától és Debrecentől szinte azonos távolságra (50 km) a magyar-román államhatár közelében Nyírbátortól 15 km-re helyezkedik el. Vasútja nincs, közvetlen autóbuszjárat köti össze Nyírbátorral és Debrecennel. A település a rendszerváltozásig “Zsákfalu” volt és ezt a viszonylagos bezártságot szüntette meg az 1990-es évek elején megépített Encsencs-Nyírbéltek összekötő út, de az átmenő forgalommal szükségszerűen együtt járó zaj, por és levegőszennyezés mégis megkíméli a falut.
Szép látvány a település műemlék jellegű református temploma, valamint a katolikus templom. Muzeális jellegű épület még a század elején a mezőgazdasági termékek feldolgozására épült Szeszgyár, amely még az 1980-as években működött is, sőt a gőzgépek mai napig megtalálhatók az épültben. A település neve először 1321-ben tűnik fel “Enchenck” alakban okleveleken.
Az Encsencs név eredetére nézve nincs megnyugtató magyarázat. Valószínűleg személynévből lett földrajzi név. Esetleg a német Hentz, vagy Entz magyar alakja. Ám bizonyíték híján álljon itt két szájhagyomány útján terjedt változat: "Gyaníthatóan az Encsencs név ebből a magyar szóból eredhetett: incs-incs. Mivel itt hajdan tiszta erdőség lévén a tatárjáráskor a nyílt téren lakó emberek ide menekültek, vagy egymást az iderejtőzésre intették, – s innen származhatott előbb az incs-incs név, mely később Encsencsre változott.” A másik változat szerint:“A helyi férfiak szerettek iszogatni s közben bíztatták egymást: öncs-öncs! Feltehetően igen gyakran mondták ezt, s talán ezért nevezték el a települést Encsencsnek.
Encsencs az I. és a II. világháborúban a környék legtöbbet szenvedett települése volt. A község központjában felállított emlékfal annak a 214 hősi halottnak a nevét őrzi, akik életüket adták a hazáért és falujukért az I. és a II. világháborúban. Sokan közülük a Don kanyarban és az orosz síkságon kaptak halálos sebet, vagy véreztek el, mert nem kaptak időben segítséget. Sokan a mínusz 35-42 °C fokos hidegben fagytak meg vagy szenvedtek hóvakságot, megőrültek vagy éhen haltak. Ők végigjárták a pokol kínját, még azért is szenvedniük kellett, hogy meghalhassanak. Hogy ezek a katonák hol vannak eltemetve, pár kivételtől eltekintve – nem tudjukk.
1944. október 31-én az oroszok községünkből 90, a környező településekről 66 férfit szedtek össze és vittek el kényszermunkára – 18 és 60 év közöttieket. Közülük 83-an soha nem térhettek vissza. Ők a mai moldáviai Balti (Bölci) város fogolytáborában haltak meg járványos betegség következtében. Nyugvóhelyük az ottani tömegsír lett. 2001 őszén Balti temetőjében emlékhely készült, rajta szomorú felirat orosz és magyar nyelven: “Itt magyar katonai és polgári áldozatok nyugszanak, a 2. világháború áldozatai.” Az önkormányzat képviselő testületének kis küldöttsége azóta minden évben kiutazik Moldáviába és elhelyezi ott is a kegyelet koszorúját.
Forrás: https://encsencs.hu/
