egy jobb életért

egyesület

Akadálymentesített nézet

Forgalmi rendet bemutató kiadvány

A TOP-5.3.1-16-SB1-2017-000008 azonosítószámú Tükröm, tükröm mondd meg nékem..összefogással Nyírbogátért című projekt keretében Közlekedésbiztonsági programot tartottunk 2 alkalommal, melyhez kapcsolódva el készítettük a a Forgalmi rendet bemutató kiadványunkat.

Forgalmi rendet bemutató kiadvány

ELSŐBBSÉGI SZABÁLYOK
Az elsőbbségi szabályok határozzák meg, hogy a kereszteződésbe ki hajthat be, és kinek kell lassítania, illetve megállnia (azaz elsőbbséget adnia). Ezek a szabályok a kerékpárosokra is vonatkoznak, ismeretük nagyon fontos. A kereszteződésen való áthaladást az alábbiak szabályozzák, rangsorban:
• A gyalogosok elsőbbsége a kanyarodó járművekkel szemben, illetve a zebrán
• Rendőr
• Forgalmi lámpa
• Elsőbbségadást szabályozó táblák és útburkolati jelek
• Jobbkézszabály
A számozás rangsort is jelent, tehát a rendőr felülbírálhatja a lámpa jelzését, de a zebrán haladó gyalogosoknak még akkor is meg kell adni az elsőbbséget, ha a rendőr egyébként szabad utat adott.


1. Gyalogosok elsőbbsége
A zebrán áthaladó gyalogosoknak (ha már a zebrán haladnak) elsőbbségük van minden járművel szemben. A gyalogosokat még csak zavarni sem szabad az átkelésük során. Ha többsávos úton az egyik sávban valaki már megállt a zebra előtt, akkor a többi sávban is meg kell állni! A zebrára lépés előtt természetesen a gyalogosnak meg kell győződnie arról, hogy biztonságosan átkelhet az úttesten. Ha kerékpárral zebrát keresztezel, akkor ugyanúgy meg kell adnod a gyalogosoknak az elsőbbséget, mint mikor autót vezetsz.
Megjegyzés: zebrán az elsőbbség csak a gyalogosokra vonatkozik. Tehát biciklisekre csak akkor, ha a zebránál leszállnak és tolják a biciklit. Zebrán csak megfelelő körültekintéssel és lassan kelj át kerékpárral, mert az autóvezetők nem számítanak gyorsan érkező kerékpárosra, a gyalogosokat pedig zavarhatja, veszélyeztetheti a száguldoz


2. Rendőr
Ha a kereszteződésben rendőr irányítja a forgalmat, akkor az ő jelzéseit kell követni. Itt most nem részletezzük, melyik mozdulat mit jelent. Ilyen esetekben légy különösen körültekintő, ha túl bonyolult, szállj le a bringáról, és onnantól már gyalogosnak minősülsz.


3. Forgalmi jelzőlámpa
A lámpák jelzései elég egyértelműek, azonban mégis kiemelnénk az alábbiakat:
➢ A piros lámpa megálljt jelent, ne menj át a piroson!
➢ Kanyarodáskor zöld jelzés esetén is elsőbbséget kell adnod a keresztező gyalogosoknak!
➢ Ha a lámpán zöld kör (telezöld) van, akkor balra kanyarodva elsőbbséget kell adni a szemből egyenesen érkezőknek, illetve a velünk szemből jobbra kanyarodóknak.

➢ Előfordul, hogy a főlámpa piros kört jelez, de a kiegészítő lámpa zöld nyilat mutat. Ebben az esetben a nyíl irányába szabad tovább haladni.


4. Elsőbbséget szabályozó táblák
Ha a kereszteződésben nincs lámpa, vagy nem működik (sárgán villog), akkor az elsőbbséget szabályozó táblák döntik el, hogy kinek van elsőbbsége.
• Elsőbbségadás kötelező-tábla A táblánál le kell lassítanod, és elsőbbséget kell adnod a keresztező forgalomnak, tehát mind a jobbról, mind a balról jövőknek. Ha a kerékpárúton van ilyen tábla, akkor természetesen szintén meg kell adnunk az elsőbbséget a keresztező forgalomnak.

• Stoptábla - Állj, elsőbbségadás kötelező! A táblánál meg kell állnod, és elsőbbséget kell adnod a keresztező forgalomnak, a jobbról és a balról jövőknek egyaránt. Ha a kereszteződésben van jelzőlámpa, és zöldet mutat, természetesen nem kell megállnod.

Ha egy sűrűn keresztezett utcán hajtasz végig, és nincs előtted elsőbbséget szabályozó tábla, érdemes ellenőrizned a mellékutcákat, hogy van-e ott elsőbbségadást szabályozó tábla - ezeket hátulról is könnyen felismerheted, ezért adtak nekik sajátos formát, nyolcszög, ill. csúcsán álló háromszög. Ha nem látsz ilyet, egyenrangú közlekedésről van szó, ahol a jobbkézszabály érvényes.


5. Jobbkézszabály
Ha nincs lámpa a kereszteződésben, és táblát sem látsz, akkor ún. egyenrangú útkereszteződésben vagy. Itt a jobbkézszabály a mérvadó. Eszerint a tőled jobbról érkezőnek elsőbbsége van veled szemben, neked pedig elsőbbséged van a balról jövővel szemben. Amennyiben neked van elsőbbséged, mindig győződj meg arról, hogy azt valóban meg is adják neked - próbálj ilyenkor szemkontaktust teremteni a többi közlekedővel.


• Egyenrangú útkereszteződés kerékpárúton:
Az ábrán látható szaggatott sárga felfestés az úttestet keresztező kerékpárutat jelöli. Ez azonban önmagában nem jelenti azt, hogy itt a kerékpárosnak elsőbbsége lenne! Ha sem a kerékpárúton, sem a keresztező úton nincs kitéve az elsőbbségadás-tábla, akkor ez egyenrangú útkereszteződés. Ilyen kereszteződésekben a legnagyobb óvatossággal hajts át, megadva az elsőbbséget a jobbról jövőknek, szükség esetén a balról jövőnek is.

 

A JOBBRA-TARTÁS KÉRDÉSE
A Magyar Kerékpárosklub lobbierejének is köszönhetően a KRESZ már nem kötelezi arra a kerékpárosokat, hogy mindig szorosan az út jobb szélén haladjanak, ezt sokszor érdemes kihasználni. Nagyon gyakran biztonságosabb el- foglalni a sávot, vagy legalább kissé balra tartani, mint rátapadni a jobb oldali padkára.
A kerékpározás azonban nem forgalomlassító sztrájk, ezért nem foglalhatjuk el mindig a teljes sávot. A megfelelő helyzet a sávon belül sok mindentől függ: az út szélességétől, a kátyúktól, az autók sűrűségétől és sebességétől, a te sebességedtől stb. A konkrét közlekedési helyzetek tárgyalásakor részletesebben kifejtjük, hogy mikor kell különösen ügyelned arra, hogy ne szorosan az út jobb szélén közlekedj.
Sokan nem mernek a sáv közepe felé húzódni, és szorosan a szegély mellett haladnak, mert félnek a hátulról jövő autóktól. Ez a módszer azonban veszélyes, mert arra csábítja a járművezetőket, hogy a megfelelő oldaltávolság tartása nélkül sávon belül előzzenek. Egyre kevésbé jellemző, hogy a nem szorosan jobbra tartó kerékpárosokra rádudálnának, de néha sajnos előfordul. Ennek oka vagy a KRESZ hiányos ismerete, vagy az, hogy a gépjárművezetők nem gondolnak bele abba, hogy így biztonságosabb kerékpározni. Gondolj erre, ha autóval közlekedsz, és mondd el barátaidnak is! A sáv elfoglalása különösen körforgalmakban működik jól. A forgalom általában lassabban megy, ezért nem nehéz felvenni a tempóját, a sáv közepén jól látható vagy az autósok számára, és megelőzi, hogy elüssenek jobbra kanyarodáskor.


NE BRINGÁZZ A JÁRDÁN
Ne járdázz! A kerékpár jármű, az úton a helye. Ha mégis járdára kény- szerülsz (vagy ott vezetett kerékpárúton haladsz), figyelj arra, hogy a gyalogosok hirtelen irányt változtathatnak, eléd léphetnek. Ne száguldozz, ne szlalomozz, ne csöngess rájuk agresszívan, viselkedj „vendégként”! Itt te vagy az erősebb közlekedő, ne csináld meg azt a gyengébbekkel, amit te sem szívesen tapasztalnál meg az úton. A KRESZ szerint akkor kerékpározhatsz a járdán, ha az úttest erre alkalmatlan, de ilyenkor is légy lassú és óvatos. Gyalog- és kerékpárutakon minden kereszteződés előtt lassíts le annyira, hogy meg tudj állni, az autóvezetők ugyanis nem számítanak az érkezésedre. Gyalog- és kerékpárutat csak akkor nem kötelező használni, ha a gyalogosok forgalma a kerékpáros haladását akadályozná, vagy a párhuzamos úttesten kerékpáros nyomot festettek fel.

 

KERÉKPÁRRAL KERESZTEZŐDÉSBEN
Egy kocsi kihajt egy oldalsó utcából, parkolóból vagy kocsikihajtóból jobbról. Megeshet, hogy nem adják meg neked az elsőbbséget.

 

BALKANYAR
Egy úton balra szeretnél kanyarodni, azonban sorban húznak el balról melletted az autók. Kétféleképp oldhatod meg a balra kanyarodást: közvetlenül (folytonos vonallal jelölve) és közvetetten (szaggatott vonallal jelölve). Ha nagy forgalmú útvonalat keresztezel, akkor ajánlott a közvetett megoldás alkalmazása.

1.Közvetlen kanyarodás:

Közvetlen balra kanyarodásnál a forgalmi sáv bal oldalára sorolsz (vagy a megfelelő kanyarodósávba), majd a szembejövőknek elsőbbséget adva balra kanyarodsz.
2. Közvetett kanyarodás:
A közvetett balkanyarnál egyenesen áthaladunk a kereszteződésen, majd a túloldalon beállunk a keresztező útra és a megfelelő időben átkelünk.

 

MIRE FIGYELJÜNK A KERÉKPÁRUTAKON?

JOBBHOROG
Kerékpárúton haladsz, és az átkelőhelynél keresztezed az utat. Egy autó jobbra kanyarodik, és nem vesz észre.


Vonatkozó KRESZ:
A kanyarodó járműveknek elsőbbséget kell adniuk azoknak a gyalogosoknak (valamint kerékpárúton vagy gyalogos- és kerékpárúton haladó kerékpárosoknak), akik keresztezik az utat, amelyre éppen kanyarodik a jármű. Így tehát az ábrán látható helyzetben a jobbra kanyarodó autónak elsőbbséget kell adnia mindkét biciklisnek.


AJTÓZÓNA
Magyarországon sajnos nem egy olyan kerékpáros létesítmény van, ami ténylegesen veszélyes. Ilyen például a parkoló autók takarásában húzódó kerékpársáv, ami esetleg még az ajtózónában is van, vagy a szűk járdán sárga csíkkal kijelölt gyalog- és kerékpárút.


Parkoló autók takarásában húzódó kerékpársáv esetén:
Hogyan előzd meg a bajt:
• Körültekintően haladj, számíts arra, hogy bármikor kinyílhat előtted egy ajtó. Próbálj a sáv jobb szélére húzódva tekerni.
• A kereszteződések előtt lassíts le annyira, hogy meg tudj állni. Számíts arra, hogy a jobbra kanyarodó gépjárművezetők nem vesznek észre, mert takarnak a parkoló autók.


Szűk járdán kijelölt gyalog- és kerékpárút esetén:
Hogyan előzd meg a bajt:
• Legyél óvatos, viselkedj „vendégként”! Ne száguldozz, ne szlalomozz, vigyázz a gyalogosokra, ne csengess rájuk agresszíven, adj nekik elsőbbséget!
• Minden egyes kereszteződés előtt lassíts le annyira, hogy meg tudj állni - a gépjárművezetők gyakran nem számítanak arra, hogy a járdáról egy kerékpáros suhan eléjük.


Vonatkozó KRESZ:
A KRESZ szerint a fenti kerékpáros létesítmények használata kötelező, függetlenül attól, hogy az esetleg veszélyesebb, mint magán az úton tekerni. A kötelező használat alóli kivételek:
• Kerékpárutak esetén: ha kerékpárút mellett az úttesten kerékpáros nyomot is kijelöltek, akkor az úttesten is szabad közlekedni.
• Gyalog- és kerékpárutak esetén: ha a gyalog és kerékpárút mellett az úttesten kerékpáros nyomot is kijelöltek, vagy ha a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, akkor az úttesten is szabad közlekedni.